Csillagok háborúja III. – Kulisszatitkok
2005.03.02. 19:22
Három évvel a Klónok támadása után és 19-cel az Új remény előtt a Klónok háborúja a végéhez közeledik. A szeparatista vezetők nagy részét elfogták vagy megölték: csak a droidsereg vezére, Grievous tábornok és Dooku gróf áll ellen a Jediknek.
A Tanács Obi-Wan Kenobit bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket. Közben Anakin Skywalker megismeri a sötétség erőit, és Darth Vaderré változik, Padmé Amidala pedig világra hozza Luke-ot és Leiát… A Csillagok háborújának legsötétebb epizódjával bezárul a kör, és teljessé válik a történet. Segítségünkkel most bepillanthattok George Lucas 115 millió dolláros költségvetésű produkciójának kulisszatitkaiba.
FORGATÁSI HELYSZÍNEK
» A rendkívül látványos részek ellenére a színészekkel felvett összes jelenetet valójában rideg, zöld fényárban úszó stúdiókban forgatták – főleg Nagy-Britanniában és Ausztráliában –, és kizárólag a háttereket rögzítették külső helyszíneken, melyeket az utómunkák során illesztettek össze a korábban felvett képkockákkal.
» A film „Harry Potter jelenetének” is nevezett epizódját, amelyben Obi-Wan Kenobi elviszi a kis Luke Skywalkert nagybátyjához és nagynénjéhez, a Csillagok Háborúja II. – A klónok támadásának (2002) forgatása alatt felvették, amivel elkerülhető volt, hogy a több száz fős stábot három évvel később újra a tunéziai sivatagba kelljen utaztatni.
» A Kashyyyk nevű wookie-bolygó földi megfelelőjére Thaiföldön, Kínában és Svájcban találtak rá a film készítői.
|